Miről szól a házasságkötés időszaka?
A családi életciklusok az eredeti családról való elszakadástól az öregkorig tartanak.
Ebből a folytonosságából a romantikus szerelem, házasságkötés időszakát emelném ki először, mivel ez az időszak a házastársi kapcsolatot is jelentősen meghatározhatja.
(Feltételezzük, hogy a házasságkötés, közös elhatározás az együttélésre, romantikus szerelem szakasz után, vagy szakaszban következik be ).
Ebben az időszakban, a felek intenzív érzéseket élnek meg, énhatáraik feloldódnak, mintegy szimbiotikus egységet képezve.
Ez az az időszak, amikor az egyének nem éreznek problémákat egymással kapcsolatban, minden idejüket együtt akarják tölteni, úgy érzik, hogy nem tudnak és nem is akarnak egymás nélkül létezni.
Ez az időszak az egyik legszebb időszak az ember életében, mégis sok esetben, a későbbi változások gátjává válhat és a válások egyik oka lehet, egyrészt az ideális állapotba való visszavágyódás miatt, másrészt mert a felek nem képesek az ettől eltérő érzésekhez, feladatokhoz, elvárásokhoz igazítani kapcsolatukat és a másikról kialakított idealista képet.
A házastársak évekkel a házasságkötés után is ugyanolyan elvárásokkal tekintenek a kapcsolatukra, társukra, mint tették azt a házasság kezdetén.
Mivel az életciklusok változnak, a feladatok változnak, a pár kapcsolatának is változtatásra van szüksége, amit a partnerek nem, vagy nehezen vesznek figyelembe.
A szerelmes, érzelmileg és fizikailag is „mindig együtt vagyunk” állapot a két gyermekes család életében már
nem megvalósítható, ami a természetes folyamat része.
A változás igénye tehát a kapcsolat és egyben a krízishelyzetek, stressz-szituációk egyik legjelentősebb alapeleme.
A szerelmes időszakot követi, vagy azzal esik egybe a házasság, házasságkötés időszaka.
Ideálisnak mondható, ha a házastársak, élettársak néhány évet eltöltenek együtt gyermek születése
nélkül!
Idővel ugyanis a szerelem tüze már kevésbé lángol, a házastársak szeme elől elpárolog a
rózsaszín felhő és kezdenek „tisztábban látni„.
Ez az újfajta látásmód, a másik hibáinak, értékeinek felfedezése nagy ajándék.
Ha mindez még egy gyermek iránti felelősségvállalás időszaka előtt történik, a felek képesek egymásra koncentrálni, megtanulják megérteni egymást, kommunikálni, egymás szokásait megismerni, feladatokat megosztani, szertartásokat, ünnepeket kialakítani.
Ebben az időszakban csak egymásra figyelhetnek, olyan programokat tervezhetnek, ami éltető forrásává válhat kapcsolatuknak. Ezáltal képesek megalapozni azt a biztonságos együttélési formát, ami lehetővé teszi a gyermekvállalással járó felelősség, feladatok, újfajta kötelékek kialakulásának feldolgozását, az ezekkel való együttélés képességét.
Ebben az időszakban zajlik az eredeti családokkal való kapcsolat újra definiálása, a tőlük való újfajta közelség- távolság meghatározása, az eredeti szülő-gyermek szerepek megváltozásának elfogadása.
Ez nagyon nehéz feladata az ifjú párnak, hiszen egyrészt a kettőjük közötti határok kialakítása, másrészt a közös életük határainak kialakítása is elkezdődik.
Mivel mindenki másként kötődik saját, eredeti családjához, szüleihez, ezért a közös, az ifjú pár mindkét tagja számára megfelelő távolság kialakítása, sok konfliktus forrása lehet (kihez, mikor, mennyit menjünk).
Sokszor előfordul, hogy a szülőkkel való kapcsolattartás mértéke, a pár tagjainál eltérő.